Regisztrálj most!

6-7 October 2018CUMO - Budapest

Commedia dell’Arte Workshop

A Commedia dell’Arte a középkori bohócok és akrobaták világában gyökerezik. Ünnepeken és karneválokon ők szórakoztatták az udvarok és a vásárok népét, és igy sokszínűen képviselték valamennyi társadalmi réteget előadásaikon. Piciny és vásári célú pultokon adtak elő a bohócok. Egyedül játszottak, nem volt társulatuk.

Valamennyi „bohóc-színész” magában adott elő, és a közönsége igénye szerint beszélt, míg végül a napi valóság állandó ellentét kifejezője lett. A játék elemei populárisak és állatiak voltak, mint az éhség, a nehéz élet, a túlélésért folytatott harc, a szabadság hiánya, mind a Commedia dell’Arte alapja.

Ezek lesznek a következő munkánk motorjai: az angyalok és ördögök ellentéte

A maszkok tartalmazzák az emberi és az ördögi vonásokat. Ezek különböző kultúrák pogány elemein nyugvó ősi hagyományaihoz nyúlnak vissza, mint az ördögök elleni harc és a félelem kifüstölése (például a karneválokon és a téli időszak végének ünnepén). 

A maszk népi hagyományok ősi rituáléinak formai öröksége, egy elem, ami összeköti a földet a másvilággal, az életet a halállal.

A gyakorlati munkában lesz tréning, majd áttérünk a fizikai gyakorlatokra, amelyekben felfedezzük a maszk állatiasságát, valamint a maszkot viselők és nem viselők (angyalok és démonok) kapcsolatát. Végül népi történeteket és meséket fűzünk a maszkokhoz (megadott típusok), és ennek megfelelő rövid monológot, mint saját munkát, ad elő mindenki.

A program

- fizikai tréning
- maszkos munka (a maszk állatiasságáról, az angyalok és ördögök ellentétéről)
- improvizáció (szóló és páros)
- dramaturgiai elemek
- a saját személyiség felépítésé

Részvételi díj

A teljes részvételi díj: 20.000 Ft

“Early Bird” (Korán ébredőknek), akik 2018. szeptember 16-ig jelentkezőknek: 18.000 Ft

“Plus One” (Plusz egy), ha hozol magaddal valakit, akkor neked: 15.000 Ft

A regisztráló helyfoglalás 8.000 Ft a jelentkezéskor, amelyet átutalással vagy PayPal útján kérünk kiegyenlíteni. Az összeg beérkezésekor kapsz egy e-mailt az összeg igazolásaként. Az előleg nem visszatéríthető.

A fennmaradó összeget a helyszínen kell fizetni.

Helyszín

A Commedia dell'Arte rendezvény helyszíne a “CUMO”-ban

Szentkirály utca 7. 
1088 Budapest
https://www.facebook.com/cumotion/ 

Program

Commedia dell’Arte 12 munkaóra : 

Október 6-én, szombaton: 10.00-17.00 h
Október 7-én, vasárnap: 10.00-17.00 h

Nyelv: magyar és olasz.

Kapcsolat és kiegészítő információk

További információkért látogasd meg honlapunkat  www.anamuh.org.
Bármely kétség vagy kérdés esetén bátran fordulj hozzám:

Francesco Argenio Benaroio
francesco@anamuh.org
+36.30.8370486
+39.349.6416894 (WhatsApp)

 

Regisztrálj most!

Segítő

Giacomo Segulia

Giacomo Segulia Udinében, Nico Pepe Civica Accademia dell’Arte Drammatica-ban diplomázott. A Commedia dell’Arte tanulmányait 2013-ban a Carlo Boso által vezetett Nemzetközi Commedia dell’Arte szakon mélyítette el. Professzionális tapasztalatai közül az Avignoni Festival Off 2014 a G. Bonanni és C. de Maglo rendezésében előadott Machiavelli “Mandragóra” előadást, majd 2015-ben Padovában Marco Agrosso által rendezett Garcia Lorca “Vérnász”-t kell kiemelni.  2016-ban a “Brescia felszabadítása” című Commedia dell’Arte (Comici di Savio együttes) eredeti rögtönzésekben mutatkozott be.  2016 nyarán két új játékban láthattuk a színészt, R. Crivelli “Egon és Jim” darabjában, (La Contrada Trieszt Városi Színházban). és “Venezia, Venezia” című Commedia dell’Arte rögtönzésekben (a veronai Láthatatlan Telken, M. Spiazzi rendezésében, dramaturg R. Rippa). 2016 novemberében a Massimo Somaglio által rendezett  “Dal és parittya” című darabban,  David Maria Turoldo apa szerepében láthattuk (Innovációs Színház). 2015 óta az Iránymutató Színházpedagógiának szenteli magát, és Giuliano Bonanni árnyitása alatt hivatásos színészeknek tart kurzusokat Stanislavskij módszeréről. Ennek kapcsán A. Vasiljev mesterfokozatot nyert el A. Csehov “Sirály” kapcsán. 2017-ben Velencében, a Veneto Tartomány Színházi Akadémiája a Cini Alapítvány és a Ca’ Foscari Egyetem által létrehozott a “Színész a Művészetért” magas szintű specializáló tanfolyamot látogatta. 205-ben a fentieken kívül “Természetes titok” című Commedia dell’Arte eredeti rögtönzésekben szerepelt (Comici del Savio együttes).

2017-ben kezdeményezése indult a Commedia dell’Arte Budapesten, amely keretén belül a Budapesti Olasz Kultúrintézet megrendezett laboratórium volt.

Read more

Szervező

ANAMUH - Művészetek a párbeszédértcontact@anamuh.org

Az ANAMUH egy határok nélküli társadalmi kezdeményezés, amelynek magyarországi célja, hogy a színház és a művészetek útján helyet adjon a közösségi párbeszédnek

Mi társadalmilag elkötelezett fiatal színészek és színházi emberek vagyunk, akik hisznek a színházban és a művészetben, és úgy véljük, hogy a színház és a művészet az emberekben, a közösségekben és a társadalomban létrejövő és fenntartható pozitív változásokat hoz létre. 
Hiszünk a színház a közösségében és annak óriási közösségi erejében, amely képes a közösségeken átívelő párbeszédre, és amely leleplezi a sztereotípiákat és diszkriminációt, és hidat épít az egyén és kultúra között.

Periodikusan különböző művészetek gyakorlati formációit és laboratóriumait szervezzük és segítjük elő, és nyitottak vagyunk bárki számára, megmutatná magát, transzformáló és inspirációt adó kapcsolatot keres.

Az ANAMUH olyan világot képzel el, amelyben különböző közösségek megismerhetik, tisztelhetik egymást, és beilleszkednek, ahol együttlétükből új művészeti ideákat, izést és formát hoznak létre a saját identitásukban és kultúrájukban.

www.anamuh.org